Alaphelyzet
A kérdezőnek házastársával több értékes (közös megtakarítása van, ugyanakkor előző házasságaikból származnak gyerekek is. Öröklési renddel kapcsolatban szeretnének tisztán látni.
Kérdés
Tisztelt Ügyvédnő!
Állampapirok, életbiztositás, lakossági folyószámla öröklésével kapcsolatban szeretnék tájékoztatást kérni. Valamint a közös, 1/2-1/2 arányban tulajdonunkban lévő ingatlanunk öröklésével is szeretnénk tisztán látni, ugyanis a férjemnek kettő, nekem pedig egy gyermekem van az előző házasságunkból.
Az állampapirok, az életbiztositás mind a férjem nevén van, és társtulajdonosként én is fel vagyok tüntetve (nem tudom, hogy ennek van-e valamilyen jelentősége). A lakossági folyószámla mindkettőnk nevén van.
Ezen kivül van egy lakossági folyószámla, amely csak az én nevemen van. Szeretnénk tudni, hogy mi az öröklési rend a férjem halála, esetén, vagy ha én halnék meg előbb. Ennek ismeretében meg lehetne gondolni, hogy érdemesebb lenne-e végrendeletet késziteni. Szíves válaszát előre is köszönöm.
Válasz
Tisztelt Érdeklődő!
Az öröklés során a túlélő házastárs hivatkozhat a házastársi közös vagyonra, így a hagyatékba csak a bankszámlákon, illetve állampapírokban levő pénz 1/2-e fogja a hagyaték részét képezni, a másik fele a túlélő házastársat illeti.
A legtöbb banknál van lehetőség a folyószámlán levő pénz sorsáról halál esetére szóló rendelkezést tenni, ebben az esetben a rendelkezéssel érintett vagyon nem kerül be a hagyatékba, azt a rendelkezésben meghatározott személy kapja.
A hagyatéki eljárásban a fentiek szerint keletkezett hagyatékot a gyermekek és a túlélő házastárs egyenlő arányban örökli, oly módon, hogy a házastárs is egy gyermeknyi részt kap.
Amennyiben a fentieken változtatni szeretnének, és a végrendelethez jogi segítséget vennének igénybe, forduljanak hozzám bizalommal.