A válaszok egyéni elbírálás alapján, de minden esetben név nélkül kerülnek publikálásra, viszont külön is jelzem a megadott e-mail címen.
MEGVÁLASZOLT KÉRDÉSEK
A válás utáni lakáshitel öröklésével és a gyermekek jogi helyzetével foglalkozik a kérdés.
Az ügyfél lakás adásvételével kapcsolatban érdeklődik a foglaló és előleg kérdéseiről.
Az ügyfél a földgázdíj tartozás elévülési idejéről érdeklődik öröklés esetén.
Az egyéni vállalkozás indításának feltételei és az online értékesítés lehetőségei fontos tényezők a sikeres vállalkozás érdekében.
Az ügyfél nagymamája 1980-ban végrendelkezett, most hagyatéki tárgyalásra idézték. Kérdés az elévülés és a hiányzó tulajdoni rész.
A kérdező 2008-as Tigáz tartozás elévülésével kapcsolatban keres információt a követeléskezelők által küldött levelekkel kapcsolatban.
A kérdező azt szeretné tudni, hogy jogosult lehet-e kötelesrészre, és azt mikor, illetve milyen módon követelheti.
A kérdező elleni végrehajtási eljárásban lefoglalásra kerültek ingóságok a feleségével közösen lakott lakásból, melyek nem az adós, hanem a feleség tulajdonát képezték. A poszt tartalmazza, hogy milyen lehetőségei vannak ebben a helyzetben.
A kérdező arra kíváncsi, mit jelent a bírósági elutasításban, hogy a panasz nem a jogosulttól származik?
A kérdező ellen jogerős fizetési meghagyás alapján folyik a végrehajtás, mely ellen kifogással élt, azonban mégsem állt le a végrehajtási eljárás. Kérdése ennek okai, illetve a poszt tartalmazza a lehetséges megoldásokat is ebben a helyzetben.
A testvér kötelesrész iránti igényével kapcsolatban kaptam kérdést.
A kérdező a hagyatékot visszautasította, kérdés, hogy ez hogy hat ki az örökhagyó nyugdíjpénztári megtakarítására?
Azzal kapcsolatban kaptam kérdést, hogy örökölhet-e a féltestvér ha az örökhagyó házas, illetve hogy kizárhatók-e az örökségből a féltestvérek?
Hagyatéki tartozásokkal kapcsolatban kaptam kérdést kiskorú örökös esetén.
Útdíj bírság megfizetésével kapcsolatban kaptam kérdést.
Házassági közös vagyonnal kapcsolatban kaptam kérdést.
Öröklési kérdést kaptam, arra vonatkozóan, hogy hogyan alakul az öröklés amennyiben a végrendeleti örökös az örökség megnyílása előtt meghal?
Elévülhet egy több millió forintos társasházi közös költség tartozás? Mit tehet a tulajdonos, ha egy másik lakó hátralékát a közös képviselő „nullázni” kívánja elévülésre hivatkozva?
Azzal kapcsolatban kaptam kérdést, hogy a különélő apa tartási kötelezettsége a súlyosan fogyatékos, önmagukat eltartani nem képes nagykorú gyermekek irányában továbbra is fennáll-e?
Öröklési kérdést kaptam, az örökhagyó által életében elajándékozott vagyonnal kapcsolatban.
A kérdező csak tartozást örökölne a hagyatékból.
A kérdező a testvérét illető kötelesrészi igény érvényesítéséhez kér segítséget.
A kérdező póthagyatéki eljárásban előkerült termőfölddel, illetve a hagyeték visszautasításával kapcsolatban tett fel kérdést.
A kérdező részére édesanyja végrendelkezett, de a hagyatéki eljárás állásáról nem tud. Kérdései, hogy a végrendeletben szereplő vagyon felett hogy rendelkezhet, ahhoz hogy juthat hozzá?
A kérdező elévülési igényével kapcsolatban tett fel kérdést, arra vonatkozóan, hogy mely végrehajtási cselekmények szakítják meg az elévülést.
A kérdező ellen egy 14 évvel ezelőtti ügyletből adódóan érvényesítenek követelést fizetési felszólítással.
Örökség visszautasítása körében kaptam kérdést.
A kötelesrész számítására vonatkozóan kaptam kérdést, ha az örökhagyó elajándékozta a vagyonát.
Élettársi és házassági vagyon öröklése kapcsán kaptam kérdést.
A kérdező az előszerződés alapján foglalót fizetett, azonban a végleges adásvételi szerződés nem jött létre.
Arról kaptam kérdést, hogy a hagyatékot visszautasító örökös tartozásai átszállnak-e a visszautasított hagyatékkal az örökös részére?
Az édesapa betegsége miatt a munkáltató nem utalt tartásdíjat az édesanyának.
Élettársak vagyonjogával kapcsolatban kaptam kérdést.
Hagyatéki tartozásokkal kapcsolatban kaptam kérdést.
Építményadó elévülésével kapcsolatban kaptam kérdést.
Öröklési joggal kapcsolatos kérdést kaptam, arra vonatkozóan, hogy mi történik, ha az egyik örökös az eljárás közben alhalálozik.
Kérdést kaptam házastársi vagyonjog, az egyik fél által felvett hitellel kapcsolatban.
Örökléssel kapcsolatban kaptam kérdést, mit lehet tenni abban az esetben, ha igényt érvényesítenénk, de nem ismerjük az örökösöket?
A haszonélvező által az ingatlanra eszközölt értéknövelő beruházások megtérítésével kapcsolatban kaptam kérdést.
A kérdezőt gépkocsival kapcsolatban behívta a hatóság nyilatkozattételre szabálysértési eljárásban.
Idős rokon tartásának szabályaival kapcsolatban kaptam kérdést.
A kérdezőtől véletlenül kétszeresen került levonásra a vásárlás összege, a kérdése, hogy mit lehet tenni ilyen esetben.
Az ajándékozott ingatlan utáni kötelesrésszel kapcsolatos kérdést kaptam.
Öröklési jogba tartozó kérdést kaptam a kötelesrész alapjának meghatározásával kapcsolatban.
Öröklési joggal kapcsolatban kaptam kérdést a kötelesrészre vonatkozóan.
Öröklési joggal kapcsolatban kaptam kérdést a kötelesrész iránti igény érvényesítésére vonatkozóan.
Házassági szerződéssel megosztott vagyon öröklésével kapcsolatban kaptam kérdést.
Házasság felbontása esetén történő vagyonjogi igényekkel kapcsolatban kaptam kérdést.
Hagyatéki ügyben kaptam kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi történik, ha az örökös meghal a hagyatéki eljárás alatt.
Tartási szerződéssel kapcsolatban kaptam kérdést a szerződés megszűntetésére vonatkozóan.
