Alaphelyzet
Az örökhagyó elajándékozta a vagyona egy részét, a kötelesrész alapja kérdés.
Kérdés
Tisztelt Ügyvédnő!
Adott egy ingatlan, amit 2007-ben vásároltunk 23.000.000 Ft-ért, 1/2-1/2 részben anyós és a férjem a tulajdonos. Anyósom 2025 második felében elhunyt, halála után derült ki, hogy ajándékozási szerződéssel az ő 1/2 részét az unokának ajándékozta.
Kérdésem, hogy a köteles részt az ingatlan mai piaci ára után kérheti a férjem, vagy a vételár után?
Köszönöm válaszát!
Válasz
Ebben az esetben első sorban az ajándékozás időpontjában meghatározott értéket kell figyelembe venni, azonban ha juttatáskori értéken való számításba vétele súlyosan méltánytalan, akkor figyelembe vehető az örökhagyó elhalálozásakori érték is.
E körben általában vita esetén szakértői értékbecslés történik, hogy megállapítsák, van-e jelentős érték eltérés az ajándékozáskori és az elhalálozáskori érték közt.
A Ptk vonatkozó szakaszai szerint:
„A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta értéke, ideértve az örökhagyó által bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon értékét is (a továbbiakban: ingyenes adomány).
Aki számára az ingyenes adománynak a juttatáskori értéken való számításba vétele súlyosan méltánytalan, a bíróságtól kérheti a körülmények figyelembevételével vett más érték megállapítását.”
