
Alaphelyzet
A kérdező öröklési ügyben kérte a segítségemet, a törvényes öröklés rendjének megállapítására.
Kérdés
Tisztelt címzett!
Édesapám korábban elhalálozott, édesanyámmal elváltak. Kettő testvérem van. A két testvérem lemondott az apai részről édesanyám részére én igényt tartottam rá. Kaptam így 1/6 részt. Nem olyan rég édesanyám is elhunyt. Egy testvérem maradt a másik elhunyt.
Most, hogy hagyatéki tárgyalás lesz – végrendeletet nem írt – mire számíthatok a tulajdonrész hányadában?
Mennyi lesz az enyém, mert ugye nem lehet 50%-50%.
Előre is köszönöm a válaszát!
Válasz
Az Ön által írt esetben nem lényeges, hogy a korábbi eljárásban a testvérei lemondtak az örökségükről, az édesanyja hagyatéki eljárása elkülönül az édesapja eljárásától.
A vagyont a leszármazók közt egyenlő arányban kell elosztani.
Ha az elhunyt testvérének van leszármazója, akkor helyette ő fog örökölni, így az édesanyja 5/6 része fog oszlani 3 felé (5/18 -5/18 részekre), melyből Ön és a testvére, valamint az elhunyt testvér leszármazója, vagy ennek hiányában házastársa egyenlő arányban örököl.
Ha az elhunyt testvérnek leszármazója, vagy felesége nincs, akkor Ön és az életben lévő testvére közt kell megosztani a hagyatékot 1/2 – 1/2 (jelen esetben 5/12 – 5/12) arányban.
Ha a hagyatéki eljárásban jogi képviseletre van szüksége, forduljon hozzám bizalommal!