Tartásdíj témában kaptam megkeresést. Felmerült a kérdés, hogy amennyiben a felek közt nincs hivatalos bírói ítélet, de megállapodnak a tartásdíj összegében, azonban később elmarad a teljesítés, akkor milyen lehetőségei vannak a gyermeket nevelő szülőnek?

Készítessünk közjegyzői okiratot

Elsődlegesen, amennyiben a közös gyermekről való gondoskodás körében a felek közt nincs vita, és nem szeretnének bíróság előtti eljárást, javasolt a megállapodásukat közjegyzői okiratba foglaltatni, vagy legalább egy ügyvéd által ellenjegyzett szerződést készíteni erről.

Ez esetben a közjegyzői okirat azért előnyösebb, hiszen az végrehajtható okirat, így ha a teljesítés nem történik meg, peres eljárás nélkül lehet bírósági végrehajtást kérni. Ebben az esetben a végrehajtó hajtja be az elmaradt tartásdíj összegét.

Az ügyvéd által készített okirat sajnos nem végrehajtható, azonban bizonyítja a felek megállapodását, és a végrehajtására indított perben már nem lehet kérdéses a tartásdíj összege. 

Fizetési meghagyás

Amennyiben elmulasztottuk az okirat készítést, lehetőségünk van az elmaradt összegekre vonatkozóan fizetési meghagyásos eljárást indítani.

Ezen eljárásról már több alkalommal is írtam, az alábbi linken bővebb információ is található a témában.

Követelés határideje

Fontos, hogy az elmaradt tartásdíj legfeljebb 6 hónapra visszamenőleg követelhető, tehát sajnos ennél régebbi tartozást nem tudunk érvényesíteni.

Utólagos közokirat

Ha a másik féllel még nem romlott meg a viszonyunk, kérhetjük, hogy a felek közösen készítsék el az elmulasztott közokiratot, vagy szerződést.

Bíróság

Ha a fenti megoldások nem megfelelőek, és a másik fél nem működik együtt, akkor kénytelenek leszünk az ügyben bírósághoz fordulni, és kérni a tartásdíj megállapítását. Ezen eljáráshoz már mindenképpen javaslom, hogy vegyenek igénybe jogi képviselőt. 

Ha rendelkezésre áll szerződés, közokirat, vagy bírósági ítélet a tartásdíjfizetési kötelezettségről, akkor a végrehajtás mellett 2 hónapi elmaradás után rendőrségi feljelentéssel is élhetünk a tartásdíj elmulasztása miatt.

Ezen bűncselekmény esetén, ha a kötelezett bármikor az eljárás ideje alatt megfizeti a tartásdíj tartozását, az ügyet megszűntetik, tehát önmagában ez is motíváló lehet azok számára, akik rendelkeznek a fizetéshez szükséges anyagiakkal, de bármely okból mégsem teljesítették a tartásdíj fizetést.

Amennyiben tartásdíjjal kapcsolatban további kérdése van, vagy jogi segítségre van szüksége, forduljon hozzám bizalommal!

ÁLLOK RENDELKEZÉSÉRE

KONZULTÁCIÓ

Konzultációt kezdeményezhet.

ÜZENET

Visszajelzést küldhet az oldalról.

E-MAIL

Hagyományos e-mailt is küldhet.

VÉLEMÉNY

Fontos az ügyfelek véleménye.

Ezt a honlapot dr. Rozgonyi Anna Júlia, a Budapesti Ügyvédi Kamarába 19366 lajstromszámmal bejegyzett, és 36067882 kamarai azonosító számon nyilvántartott ügyvéd tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.