
Manapság egyre többen választják az élettársi kapcsolatot házasság helyett. Sokan mondják, hogy a házasság “csak egy papír”, egymás szeretetéhez, megbecsüléséhez és a közös élethez nincs rá szükség.
Mi is az élettársi kapcsolat? Közjegyzőnél kell bejegyeztetni?
Az élettársi kapcsolat igazolására nem kell semmilyen külön eljárás !
A Ptk szerint:
Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (a továbbiakban: életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban.
Azonban a nagy különbség a házasság és az élettársi kapcsolat között, hogy az élettárs nem örököl a törvényes öröklés szabályai szerint az örökhagyó után!
Itt 2 dologra térnék még ki:
Természetesen van lehetőség végrendelettel részesíteni az élettársat az örökhagyó vagyonából, élettársi kapcsolat esetén nagyon javaslom annak átgondolását, hogyan szeretnénk a vagyonunkról rendelkezni.
A másik fontos dolog, amivel sokan nincsenek tisztában, hogy ilyenkor is érvényesülnek az élettársi vagyonközösség szabályai.
Mit is jelent ez?
Az élettársak az együttélés alatt önálló vagyonszerzők. Az életközösség megszűnése esetén bármelyik élettárs követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását.
Az élettársat a vagyonszaporulatból a szerzésben való közreműködése arányában, elsősorban természetben illeti meg részesedés. A háztartásban, a gyermeknevelésben valamint a másik élettárs vállalkozásában végzett munka a szerzésben való közreműködésnek minősül.
Ha a szerzésben való közreműködés aránya nem állapítható meg, azt egyenlőnek kell tekinteni, kivéve, ha ez bármelyik élettársra nézve méltánytalan vagyoni hátrányt jelentene.
Tehát a hagyatéki eljárásban is van lehetősége az élettársnak arra, hogy élettársi vagyonközösség jogcímen igényt érvényesítsen, függetlenül attól, hogy az örökhegyó “nevén” volt az életközösség ideje alatt közösen vásárolt ingatlan, bankszámla, gépjármű stb.
Ilyen esetben a közösen szerzett vagyon meghatározott hányada (ha a szerzés aránya nem állapítható meg, akkor a fele) jár az élettársnak a hagyatékból.
Ha további kérdése van, vagy hagyatéki ügyben, vagy végrendelkezéshez szüksége van segítségre, forduljon hozzám bizalommal!