Akár a házasság ideje alatt, akár egy házasság felbontásakor felmerülhet igény a házassági közös vagyon, vagy annak egy része megosztására.

Kevesen gondolnak rá, de egy harmonikus kapcsolatban, akár a házasság felbontásának szándéka nélkül is hasznos lehet a vagyonjogi szerződés!

Hogy miért?

Amennyiben a felek nem kötnek házassági vagyonjogi szerződést, főszabály szerint bármely fél által felvett tartozások (pl. hitel ), vagy megkötött szerződésből eredő kötelezettségek szintén a közös vagyon részét képezik, tehát hiába csak az egyik házastárs a szerződő fél, a hitelező mindkét féltől követelheti a teljesítést. A Ptk. szerint törvényi vélelem szól amellett, hogy az egyik házastárs által kötött szerződéshez a másik házastárs is hozzájárult, így a későbbiekben ő is felel a tartozásért a közös vagyon rá eső része erejéig!

Kockázatkerülés

Tehát amennyiben a felek közös akarata az, hogy a megkötött szerződésből eredő kockázat kizárólag az egyik házastárs közös vagyonból őt illető részét terhelje, illetve a kockázatot csak az egyik házastárs viselje, érdemes ebben az esetben szabályozni a házastársi közös vagyon megosztását, illetőleg azt, hogy a házastársak rendelkezésére álló vagyon megosztásával az adott szerződés kockázata ne terhelje a szerződésben nem részesülő fél vagyonát.

Például egy kockázatosabb vállalkozási tevékenység megkezdésekor az ezzel kapcsolatban kötött szerződések kockázata nem terheli a másik házastársat, íly módon a házassági vagyonjogi szerződés védelmet ad számára, illetve garanciát biztosít részére, hogy az őt illető vagyonrészt nem befolyásolja a másik fél által vállalt kockázat.

Visszamenőleges rendelkezés

Fontos szabály, hogy a házastársi vagyonjogi szerződés nem tartalmazhat visszamenőleges rendelkezést, tehát minden esetben az adott, kockázatosnak tartott szerződés megkötését, vagy tevékenység megkezdését megelőzően kell gondoskodni a házastársi vagyon rendezéséről. 

Hatályosság

A házastársi vagyonjogi szerződés harmadik személyekkel szemben, csak akkor hatályos, ha azt a Házassági Vagyonjogi Szerződések Nyilvántartásába felveszik. Ezt a nyilvántartást a közjegyzők vezetik, nyilvántartásba lehet vetetni ügyvéd vagy közjegyző által készített dokumentumot is.

Miért hasznos?

Zárásként röviden szeretnék arról is beszélni, hogy a házassági szerződés miért hasznos a házasság felbontásakor. 

Az új perjogi szabályok szerint a házasság felbontását és a házassági vagyon megosztását nem lehet egy perben tárgyalni, tehát amennyiben a felek közt nem születik megállapodás, akkor két pert is kell indítani a kapcsolat jogi és gazdasági részének rendezése érdekében.

Egy vagyonjogi perben csak a bírósági illeték az egy főre jutó vagyon 6%-a (de maximum 1.500.000 Ft), és akkor még nem beszéltünk az ügyvédi munkadíjról, és a szakértői költségekről! Tehát egy 60.000.000 Ft-os ingatlanvagyon esetén, csak az illeték 1.500.000 Ft! Ha nem tudunk megegyezni az egyes vagyontárgyak értékéről, a bíróság szakértőt  rendel ki, amelynek díja általában 300-500.000 Ft, de üzletrészek, cégek értékelése esetén akár 2-3 millió forint is lehet.

Mennyivel jobb mindenkinek, ha ez a pénz a felek zsebében marad!

Ha a házastársak megállapodnak a közös vagyon megosztásáról, ügyvéd előtti szerződésben rendezik a vagyoni viszonyaikat, akkor perre már nincs szükség, így a felek jelentős időt, idegeskedést és költséget spórolhatnak meg. A vagyonjogi szerződés készítésének ügyvédi díja törekéke a várható perköltségnek.

Bármely okból gondolkozik a házastársi vagyonjogi szerződésen, vagy csak egy ezzel kapcsolatos konzultációra van szüksége, forduljon hozzám bizalommal!

ÁLLOK RENDELKEZÉSÉRE

KONZULTÁCIÓ

Konzultációt kezdeményezhet.

ÜZENET

Visszajelzést küldhet az oldalról.

E-MAIL

Hagyományos e-mailt is küldhet.

VÉLEMÉNY

Fontos az ügyfelek véleménye.

Ezt a honlapot dr. Rozgonyi Anna Júlia, a Budapesti Ügyvédi Kamarába 19366 lajstromszámmal bejegyzett, és 36067882 kamarai azonosító számon nyilvántartott ügyvéd tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.