A hétvégén egy baráti beszélgetés során merült fel a kérdés, hogy jó-jó, írtunk a házasságkötéskor szerződést a vagyonról, de utána hogyan tovább? Mi lesz a később szerzett vagyontárgyakkal?

A kérdésből, illetve abból,  ahogy átbeszéltük a lehetőségeket, kiderült számomra, hogy a házassági szerződéssel kapcsoltban (illetve eleve a házassági közös vagyonnal kapcsoltban) sok a tévhit, amit általában az amerikai filmes élményeinkből merítünk. Emiatt gondoltam úgy, jó lenne egy kis rendet tenni a fejekben, és egy gyors összefoglalóval szeretnék segíteni ebben!

A házasságkötéskor az eddigi vagyonunk automatikusan közös lesz?

Nem! A házasság előtt szerzett vagyon nem válik közössé, az mindkét félnek külön vagyonként megmarad.

És ha előtte már együtt laktunk? 

Ha már előtte is élettársakként együtt éltünk, akkor ezen időszakra is igaz lesz a közös vagyon vélelme, egészen az élettársi kapcsolat létesítésétől kezdődően.

Mi minősül élettársi kapcsolatnak? A közjegyzői nyilvántartásba vétel számít? 

Az élettársi kapcsolat nyilvántartásbe vétel nélkül jön létre két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban.

Mit írhatunk ekkor a házassági szerződésbe?

A szerződésben a későbbi bizonyíthatóság érdekében rögzíthetjük a meglevő, a felek külön vagyonát képező vagyontárgyakat, de rendelkezhetünk a későbbi szerzésekről is!

Fontos tudni, hogy házassági szerződés nélkül is megmarad a külön vagyoni jelleg az életközösség előtt szerzett vagyontárgyakra, ez esetben csak a bizonyítást könnyíti ezek okiratba foglalása.

Hogy rendelkezhetünk a később szerzett vagyonról?

Már a házasságkötés előtt kötött szerződésben is rendelkezhetünk erről.

Gyakorlatilag bárhogy dönthetünk, alkalmazhatunk teljes vagyonelkülönítő rendszert, ami azt jelenti, hogy bármelyik fél által szerzett vagyon az ő saját külön vagyonába kerül, de rendelkezhetünk akár egyes vagyontárgyakról is külön, a felek vállalkozásáról, annak hasznairól stb. Ez a felek szabad megállapodása.

Csak a házasságkötés előtt, vagy válás esetén lehet ilyen szerződést írni? 

Nem, bármikor van lehetőség házassági vagyonjogi szerződésben rendezni a vagyoni viszonyokat.

Előfordul, hogy az egyik fél által vásárolt új vagyontárgy (pl. ingatlan) esetén merül fel, hogy csak erre az egy vagyontárgyra vonatkozóan rendelkezzenek a felek anélkül, hogy a teljes vagyont megosztanák.

Lehet-e később változtatni a szerződésen? 

A felek közös megegyezéssel bármikor módosíthatják, vagy megszüntethetik a szerződésüket, de csak akkor ha ehhez mindkét fél hozzájárul.

A szerződéskötéshez muszáj ügyvédi segítséget kérni? 

Igen, a szerződés érvényességéhez szükséges az ügyvédi ellenjegyzés, vagy a közokiratba foglalás, amelyet közjegyző tud elkészíteni.

A szerződéskötés azt jelenti, hogy nem bízom a másikban? 

Ez a kérdés újra meg újra felmerül, hiszen ennek a szerződésnek nem csak jogi, emberi oldala is van. Ezzel kapcsolatban két dolgot szoktam az ügyfeleknek mondani.

Az egyik, hogy ezt tekintsék valamiféle biztosításhoz hasonlónak. Hiszen amikor nyaralni megyünk, mindenki köt balesetbiztosítást, és senki nem mulasztja ezt el amiatt, mert ezzel “bevonzaná” a balesetet. A nyaralásra sem úgy készülünk, hogy valami bajunk fog esni, de azért biztosítás jó ha van! A házassági szerződés sem jelenti azt, hogy egyből a váláson jár az eszünk!

A másik dolog, hogy mérlegre kell tenni, hogy  ha bármikor is szükség lesz arra, hogy a vagyoni viszonyainkat rendezzük egymás közt a házastársunkkal, mikor szeretnénk vele egyezkedni? Amikor még szeretjük egymást, vagy amikor haragban vagyunk? Mikor tudjuk a legjobb megállapodást kötni, békésen, tisztességesen rendezni a dolgainkat?

Mi okozza a nagyobb kellemetlenséget, a házasság előtt illetve közben megírt megállapodás, vagy az évekig elhúzódó pereskedés, melynek sokszor milliós költségei vannak?

Én úgy gondolom, mindenképp megéri átgondolni a szerződésbe foglalást, hiszen ezzel a későbbiekben rengeteg gondtól és fejfájástól kímélhetjük meg magunkat. 

Én úgy gondolom, mindenképp megéri átgondolni a szerződésbe foglalást, hiszen ezzel a későbbiekben rengeteg gondtól és fejfájástól kímélhetjük meg magunkat. 

Ha gondolkozik azon, hogy vagyoni viszonyait rendezi házasságát megelőzően, vagy bármikor a házasság idején, várom a jelentkezését! 

ÁLLOK RENDELKEZÉSÉRE

KONZULTÁCIÓ

Konzultációt kezdeményezhet.

ÜZENET

Visszajelzést küldhet az oldalról.

E-MAIL

Hagyományos e-mailt is küldhet.

VÉLEMÉNY

Fontos az ügyfelek véleménye.

Ezt a honlapot dr. Rozgonyi Anna Júlia, a Budapesti Ügyvédi Kamarába 19366 lajstromszámmal bejegyzett, és 36067882 kamarai azonosító számon nyilvántartott ügyvéd tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.