Korábbi cikkemben már foglalkoztam a hvg.hu-n megjelent, ingatlanos témájú cikk ingatlan értékesítésével kapcsolatos tudnivalóival, és ígértem, hogy fogok egy cikket szentelni a vásárlással kapcsolatos részével is.

A cikk ingatlan vásárlás esetén a vagyonszerzési illetékkel foglalkozik először.

“Vagyonszerzési illetéknek 2023-ban három fajtája van az ingatlanhoz jutás módjától függően, mértékük eltérő:

  • visszterhes vagyonszerzési illeték (azaz adásvétel, árverés, bírósági határozat stb.): mértéke ingatlanonként 4 százalék 1 milliárd forintig, e fölötti a forgalmi érték 2 százaléka, de legfeljebb 200 millió forint;
  • örökségi illeték: egyenes ági rokontól való öröklés esetén 0 százalék, egyéb esetben ingatlanonként 9 százalék;
  • ajándékozási illeték: egyenes ági rokontól való ajándékozás esetén 0 százalék, egyéb esetben ingatlanonként 9 százalék;

Az illetékfizetésről szóló határozat az adásvétel után nagyjából két hónappal érkezik meg, utána pedig 15 nap áll rendelkezésre a megfizetéséére.”

– írja a hvg, majd ezt követően kitér az illetékmentesség és illetékkedvezmény egyes eseteire.

Erről korábban a honlapomon is közzétettem több cikket is:

Illeték- és adóoptimalizálás ingatlanvásárlás esetén

Mennyi az illeték ingatlan vásárlás esetén?

Fontosnak tartom azonban, hogy ne csak az illeték témájára koncentrálunk. A honlapomon megtalálható több cikk is ingatlan adásvétel témában.

Ezek közül különösen figyelembe ajánlom a Hogyan foglalózzunk? illetve a függőben tartás jogintézményét tárgyaló cikkem. Hasznos lehet még a terhelt ingatlan vásárlást tárgyaló cikkem is.

Amennyiben ingatlan vásárláson gondolkodik, forduljon hozzám bizalommal! Számos sikeres szerződéskötésben segédkeztem, így a lehetséges kockázatok kiküszöbölése, és a banki hitelek esetén a bank által is elfogadott szerződés elkészítése során nagy gyakorlattal rendelkezem. A szerződéskötést követően teljes körűen eljárok az illetékes földhivatal előtt, így végigkísérem a szerződéses folyamatot, és a szerződés teljesítését.

ÁLLOK RENDELKEZÉSÉRE

KONZULTÁCIÓ

Konzultációt kezdeményezhet.

ÜZENET

Visszajelzést küldhet az oldalról.

E-MAIL

Hagyományos e-mailt is küldhet.

VÉLEMÉNY

Fontos az ügyfelek véleménye.

Ezt a honlapot dr. Rozgonyi Anna Júlia, a Budapesti Ügyvédi Kamarába 19366 lajstromszámmal bejegyzett, és 36067882 kamarai azonosító számon nyilvántartott ügyvéd tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.