Milyen buktatói lehetnek az ingatlan vásárlásnak?

Írtam már arról, hogy milyen buktatói lehetnek az ingatlan vásárlásnak, ezen posztjaimban szeretnék pár konkrétabb példát bemutatni.

Terhelt ingatlan

Jelen példában az Eladó úgy tájékoztatta az érdeklődőket, hogy bár az ingatlan többszörösen terhelt volt, de a terhek összege nem haladja meg a vételárat, tehát azokat a Vevő a vételárból kifizetheti, a fennmaradó összeg pedig az Eladót illeti.

A tulajdoni lap megtekintése után láttuk, hogy arra számos végrehajtási jog került bejegyzésre, melyek X Ft + járulékaiként szerepeltek. Az Eladó úgy gondolta, ebben az esetben elég a tulajdoni lapokon szereplő összegeket összeadni, és így kijön a tehermentesítéshez szükséges összeg.

Az ügyfeleimet felvilágosítottam, hogy a “járulékok” sokszor jelentős összeget tehetnek ki, egyes esetekben meghaladják magát a tőkeösszeget. Ezt követően felhívtuk az Eladót, hogy kérjen igazolást az eljáró végrehajtási eljárásokról, az azokban a tehermentesítéshez szükséges összegekről.

Az igazolások beszerzése után derült ki, hogy az ingatlanon jóval több teher áll fenn, mint a kialkudott vételár, így a tehermentesítés a vételárból nem tudott megtörténni (azt az Eladó saját forrásból sem vállalta), így ezen szerződésre sem került sor.

Nagyon érdemes odafigyelni minden apró részletre egy szerződéskötés előtt, és már ilyenkor érdemes szakszerű jogi segítséget igénybe venni!

Amennyiben úgy gondolja, megtisztel a bizalmával egy tervezett ingatlan adásvétel kapcsán, várom jelentkezését!

ÁLLOK RENDELKEZÉSÉRE

KONZULTÁCIÓ

Konzultációt kezdeményezhet.

ÜZENET

Visszajelzést küldhet az oldalról.

E-MAIL

Hagyományos e-mailt is küldhet.

VÉLEMÉNY

Fontos az ügyfelek véleménye.

Ezt a honlapot dr. Rozgonyi Anna Júlia, a Budapesti Ügyvédi Kamarába 19366 lajstromszámmal bejegyzett, és 36067882 kamarai azonosító számon nyilvántartott ügyvéd tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.