Alaphelyzet
Az ügyfél lakás adásvételével kapcsolatban érdeklődik a foglaló és előleg kérdéseiről. A vételár már szóban megállapodott, de a szerződés még nem került aláírásra. Fontos tényezők közé tartozik a foglaló mértéke, az előleg szerepe, valamint az adásvételi szerződés megkötése előtti teendők. Az ügyfél a megfelelő ügyvéd bevonásának idejére és a szükséges iratok előzetes ellenőrzésére is kíváncsi.
Kérdés
Tisztel Rozgonyi Anna Júlia!
Egy lakás adásvételével kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Az eladóval már szóban megállapodtunk a vételárban, de még nem írtunk alá szerződést. Azt szeretném tudni, hogy ilyen esetben mire kell figyelnem a foglaló, az előleg és az adásvételi szerződés megkötése előtt. Különösen érdekelne, hogy mikor érdemes ügyvédet bevonni, és milyen iratokat kell előzetesen ellenőrizni.
Köszönöm.
Válasz
Ebben az esetben mindenképp javasolt az ügyvéd mielőbbi bevonása, hiszen a végleges adásvételi szerződéshez mindenképp szükség lesz rá, így érdemes már ekkor konzultálni vele, hiszen az eljáró ügyvéd részletes tájékoztatást adhat a kockázatokról, illetve könnyedén ellenőrizheti az ingatlan jogi állapotát. Tehát már a foglaló átadását, előszerződés megkötését megelőzően érdemes ügyvédi segítséget kérni.
Amire mindenképp érdemes figyelni:
- ellenőrizni kell a tulajdoni lapon a tulajdoni viszonyokat. Ki a tulajdonos, van-e több tulajdonos, terhelt-e az ingatlan? Érdemes teljes tulajdoni lapot lekérni, ha a közelmúltban több tulajdonosváltozás követte egymást rövid időn belül, az intő jel lehet, hogy valami nincs rendben az ingatlannal!
- Ellenőrizni a térkép-másolaton az ingatlan feltüntetését. Szerepel-e az épület a térképen,ha esetleg hozzáépítés történt, azt is felvezették-e?
- Ha az ingatlanon teher áll fenn, érdeklődjünk annak pontos mértékéről
- Ellenőrizni kell a tulajdonos személyazonosságát. Mindig kérjük el az eladó igazolványait, mielőtt pénzt adnánk át!
- Pontosan beszéljük át az eladóval az adásvétel részleteit, a vételár fizetésének ütemezését, a birtokbaadás idejét.
- Amennyiben hitellel vásárolnánk, különös tekintettel az Otthon Start hitelre, érdemes a banktól előzetes értékbecslést kérni,hogy később ebben a körben már ne legyen kockázat.
- Érdemes az épület műszaki állapotát hozzáértő szakemberrel felmérni.
A foglaló általában a vételár 10%-a, de megszokott, hogy a vételi ajánlat megtételekor, illetve az előszerződéssel csak ennek kis része kerül átadásra. Ha valamilyen körülmény miatt bizonytalanok vagyunk, a végleges adásvételi szerződés aláírásáig érdemes az átadni szándékozott foglalót ügyvédi letétbe fizetni, ennek lehetőségéről egyeztetni kell az eljáró ügyvéddel. Az előleg átadása nem jellemző a gyakorlatban, mivel ennek nincs a foglalóhoz hasonló kötőereje, tehát ha mégsem jön létre a szerződés, a vevő részére visszajár.
