Dr. Rozgonyi Anna Júlia | egyéni ügyvéd, adójogi szakjogász

Alaphelyzet

Az örökhagyónak 2 gyermeke volt az első, míg egy a második házasságából. Elhalálozását követően felesége is elhunyt.

Kérdés

Tisztelt Ügyvédnő!

Ha esetleg megtudná válaszolni a kérdésem, megköszönném. Elhunyt az édesapám, és utána a felesége is. A házasságukból egy gyermekük született, amire most fény derült, hogy lehet, hogy nem is a gyermeke apánknak.

Mi ketten vagyunk első szülöttek, az első házasságból. A feleségével 40 éve házasok. Az a kérdésem, hogy mire számithatunk mi első szülöttek az örökösödésben? Azt még hozzátenném, hogy volt a feleségnek is örökölt ingatlanja stb, az is beletartozhat az összörökségbe?

Válasz

Kedves Kérdező!

Az édesapja után az utolsó közös lakóhelyét képező ingatlant 1/3-1/3 arányban öröklik a gyermekei. Egyéb vagyontárgyait 1/4-1/4 arányban örökölnék a gyermekek és a házastársa, de mivel a házastársa is elhalálozott, és utána gyermeke örököl, így a második házasságból származó gyermek örökrésze 2/4 rész lesz.

A feleség után közös gyermekük örököl.

A második házasságból származó gyermek státuszát a közjegyző nem vizsgálhatja, ha a születési anyakönyvi kivonat szerint az édesapja a bejegyzett apa, a közjegyző ez alapján fogja az eljárást lefolytatni.

Amennyiben hagyatéki ügyben jogi segítségre van szüksége, forduljon hozzám bizalommal!

ÁLLOK RENDELKEZÉSÉRE

VÉLEMÉNY

Fontos az ügyfelek véleménye.

KONZULTÁCIÓ

Konzultációt kezdeményezhet.

ÜZENET

Visszajelzést küldhet az oldalról.

Ezt a honlapot dr. Rozgonyi Anna Júlia, a Budapesti Ügyvédi Kamarába 19366 lajstromszámmal bejegyzett, és 36067882 kamarai azonosító számon nyilvántartott ügyvéd tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.